A dugódíj immár 40 éves történelemre tekinthet vissza. A legkorábban Szingapúrban vezették be, bár az USA-ban (természetesen…) már 1963-ban megjelent egy tanulmány “Útdíj – a torlódások gyógyszere?” címmel. A 60-as években több szerző is foglalkozott a témával úgy az USA-ban, mint az Egyesült Királyságban.

Szingapúr a tűrhetetlen közlekedési helyzet megoldására 1975-ben vezette be a dugódíjat. A siker azonnali volt és döbbenetes. A kis városállam fizetős területére behajtó autók száma 32500-ról 7700-ra csökkent. Ez önmagában nem eredmény, azonban csökkent a balesetek száma, bevételhez jutott az állam, tisztult a levegő és javult az üzleti negyedben élők és dolgozók életminősége is.

Szingapúr után – aligha meglepő módon – a szintén kicsiny városállamban, Hong Kongban próbálták bevezetni a dugódíjat. 1985-ben a városban végleg le kellett állítani a tesztelést, mivel elemi társadalmi ellenérzések kísérték.

1986-ban Norvégiában vezettek be hasonló díjat – Bergenben, Oslóban és Trondheimben. Oslóban 2010 után többször felmerült a valódi dugódíj bevezetése is, azonban erre végül mégsem került sor. Olaszországban az egy főre jutó autók száma a világ legmagasabbjai között van, nem véletlen tehát, hogy 2001-ben Róma is bevezette a fizetős zónák rendszerét. Genova 2003-ban tett egy próbát a dugódíj bevezetésére, de végül elálltak a tervtől. Milánóban 2008-ban kezdődtek a kísérletezések, végül 2013 márciusában vezették be a dugódíjat annak végleges formájában.